Ami a konfrontációkerülés mögött van...
6/04/2014
| Írta:
Unknown
|
" STANELY MILGRAM KÍSÉRLETÉBEN, a kísérletvezető arra utasította az alanyokat, hogy adjanak fájdalmas áramütést embereknek. Valójában senkit sem ráztak meg, beépített színészek alakították a szenvedőket.
A kísérletben azt vizsgálták, hogy az emberek mennyire hajlamosak arra, hogy utasításokat fogadjanak el egy embertől, akit valamilyen szempontból a felettesüknek gondolnak. Megdöbbentően sokan akár halálos áramütést is hajlandóak voltak adni, ha a kísérletvezető erre utasította őket.
Ugye megdöbbentő jelenség?
Most egy hasonló vizsgálatból az derült ki, hogy a szelíd, konfliktuskerülő emberek hajlamosabbak mások számára káros döntéseket és utasításokat végrehajtani, ha azt gondolják, hogy környezetük ezt várja el tőlük. Akik pedig konfliktuskereső, kötözködős emberek, azok kevésbé voltak például hajlandóak áramot vezetni egy ártatlan emberbe, hiába utasították őket erre."
--------------------------------------------------------------------------------
EBBŐL AZ KÖVETKEZNE, HOGY KONFRONTÁLÓDJUNK, vagy, akár: keressük a konfliktusokat?
Azért a dolog ennél árnyaltabb, és érdemes bekukkantani konfrontáció jelenségének a kulisszái mögé.
Aki komolyabb nehézségek nélkül vállal fel nézeteltérést, szóváltást, véleménykülönbséget vagy nyílt szócsatát, az bátran szembenéz az "ellen"-féllel és van egy olyan belső bizonyossága, hogy azután is rendben lesznek a dolgok, ha konfrontálódik. Továbbra is szerethető és értékes ember lesz mások szemében, de önmagáéban biztosan.
Ez pedig egy olyan hithez vezet el bennünket, ami az "Én" erejének az alapja.
Ezt a hitet leggyakrabban "önbizalomnak" nevezzük.
Megjegyzendő: A konfrontáció tendenciózus kerülésének ellenkező véglete az örökös kötözködés, a konfrontációk rendszeres és szándékos előidézése. Bármilyen ellentmondásosnak is tűnik: Ez utóbbi típus csupán a másik pólus aktív-agresszív energiáit használja, hogy az önbizalom témájában patológiás (nem egészséges) egyensúlyt teremtsen magában.
MI A SZEREP-FIXÁLT KONFRONTÁCIÓ-KERÜLÉS?
A konfrontációt kerülő emberek nagy része csupán bizonyos szerephez vagy szerepekhez köti az összeütközések kerülését.
Én ezt a jelenséget "szerep-fixált" konfrontáció-kerülésnek neveztem el.
Ebben az esetben az illető csak bizonyos élet-területen és az ahhoz kötődő szerepekben nem engedi meg magának, hogy nyíltan felvállalja a konfliktusokból adódó vitákat, esetleges veszekedéseket.
Biztosan mindenki látott ár olyan embert, aki a munkahelyén oroszlán, otthon pedig a legszelídebb nyuszi is érdekérvényesítőbb nála. Ennek a fordítottja ugyanolyan gyakori.
Az ilyen történetben egy adott személyhez ill. személyekhez kapcsolódó SZEREPPEL kapcsolatosan megélt negatív tapasztalat vagy hiedelem az, ami letiltja az ellenszegülés és szembenállás felvállalását.
Például, ha otthon az apa a legkisebb zajra ideges és agresszív lett, a gyermek megtanulta, hogy jobb, ha csendesen meghúzódik és nem ingerli az apát. Így, később, felnőttként a főnökeivel, idősebb férfiakkal szemben is ezt a viselkedési mintát alkalmazza, hiszen ez régen "bevált". Ettől még otthon teljes természetességgel ordítozik a feleségével és gyerekeivel, mintha nem is ugyanaz az ember lenne.
(Megjegyzés:A fenti példa sémáján kívül, továbbadott generációs minták, "tanítások" is kialakíthatják ugyanezt a végeredményt!)
A részleges konfrontációkerülés gyakoribb jelenség, mint az élet minden területén megélt általános összeütközéstől való félelem.
A KIINDULÓ KÉRDÉSRE VÁLASZOLVA:
Igen, az emberi együttélés egyik természetes jelensége a konfrontáció.
Szerepe az egymásnak feszülő szándékok, vélemények, érdekek, érzelmek energiáinak ütköztetése, melynek során "nyílt lapokkal játszhatunk".
Ősi formája az élelemért, életért, párzásért folytatott küzdelem, melyek a LÉT fenntartását biztosították.
Mai világunk konfrontációi, bár többségükben sokkal szelídebbek, mégis az (Én-) erőt teszik próbára.
Aki nem szerez ilyen tapasztalatot, és az életét miden területén a "MINDENÁRON békét és nyugalmat" elv vezérli, annak a megküzdési képessége, nem tud olyan szintre fejlődni,hogy akár a fent említett
kísérlet során egy embertelen utasításra NEM-et tudjon mondani.
És végül: A konfrontálódást mindenáron elkerülő ember olyan, probléma-mentes világot szeretne maga körül látni, amilyen , egyelőre, ebben a földi valóságban, nem létezik. Az illúzióját megteremthetjük, de az illúziók természetes rendje, hogy széthullanak...
A konfrontálódás témájával érdemes és szükséges foglalkoznunk.
Ha sok van belőle: azért, ha feltűnően kevés, vagy egyáltalán nincs: azért!
A konfrontáció, mint a tisztázás és egyeztetés kultúrált eszköze tanulható és hatékony, erőszakmentes kommunikációs formába öntető.
Ne féljünk tőle!
A kísérletben azt vizsgálták, hogy az emberek mennyire hajlamosak arra, hogy utasításokat fogadjanak el egy embertől, akit valamilyen szempontból a felettesüknek gondolnak. Megdöbbentően sokan akár halálos áramütést is hajlandóak voltak adni, ha a kísérletvezető erre utasította őket.
Ugye megdöbbentő jelenség?
Most egy hasonló vizsgálatból az derült ki, hogy a szelíd, konfliktuskerülő emberek hajlamosabbak mások számára káros döntéseket és utasításokat végrehajtani, ha azt gondolják, hogy környezetük ezt várja el tőlük. Akik pedig konfliktuskereső, kötözködős emberek, azok kevésbé voltak például hajlandóak áramot vezetni egy ártatlan emberbe, hiába utasították őket erre."
--------------------------------------------------------------------------------
EBBŐL AZ KÖVETKEZNE, HOGY KONFRONTÁLÓDJUNK, vagy, akár: keressük a konfliktusokat?
Azért a dolog ennél árnyaltabb, és érdemes bekukkantani konfrontáció jelenségének a kulisszái mögé.
Aki komolyabb nehézségek nélkül vállal fel nézeteltérést, szóváltást, véleménykülönbséget vagy nyílt szócsatát, az bátran szembenéz az "ellen"-féllel és van egy olyan belső bizonyossága, hogy azután is rendben lesznek a dolgok, ha konfrontálódik. Továbbra is szerethető és értékes ember lesz mások szemében, de önmagáéban biztosan.
Ez pedig egy olyan hithez vezet el bennünket, ami az "Én" erejének az alapja.
Ezt a hitet leggyakrabban "önbizalomnak" nevezzük.
Megjegyzendő: A konfrontáció tendenciózus kerülésének ellenkező véglete az örökös kötözködés, a konfrontációk rendszeres és szándékos előidézése. Bármilyen ellentmondásosnak is tűnik: Ez utóbbi típus csupán a másik pólus aktív-agresszív energiáit használja, hogy az önbizalom témájában patológiás (nem egészséges) egyensúlyt teremtsen magában.
MI A SZEREP-FIXÁLT KONFRONTÁCIÓ-KERÜLÉS?
A konfrontációt kerülő emberek nagy része csupán bizonyos szerephez vagy szerepekhez köti az összeütközések kerülését.
Én ezt a jelenséget "szerep-fixált" konfrontáció-kerülésnek neveztem el.
Ebben az esetben az illető csak bizonyos élet-területen és az ahhoz kötődő szerepekben nem engedi meg magának, hogy nyíltan felvállalja a konfliktusokból adódó vitákat, esetleges veszekedéseket.
Biztosan mindenki látott ár olyan embert, aki a munkahelyén oroszlán, otthon pedig a legszelídebb nyuszi is érdekérvényesítőbb nála. Ennek a fordítottja ugyanolyan gyakori.
Az ilyen történetben egy adott személyhez ill. személyekhez kapcsolódó SZEREPPEL kapcsolatosan megélt negatív tapasztalat vagy hiedelem az, ami letiltja az ellenszegülés és szembenállás felvállalását.
Például, ha otthon az apa a legkisebb zajra ideges és agresszív lett, a gyermek megtanulta, hogy jobb, ha csendesen meghúzódik és nem ingerli az apát. Így, később, felnőttként a főnökeivel, idősebb férfiakkal szemben is ezt a viselkedési mintát alkalmazza, hiszen ez régen "bevált". Ettől még otthon teljes természetességgel ordítozik a feleségével és gyerekeivel, mintha nem is ugyanaz az ember lenne.
(Megjegyzés:A fenti példa sémáján kívül, továbbadott generációs minták, "tanítások" is kialakíthatják ugyanezt a végeredményt!)
A részleges konfrontációkerülés gyakoribb jelenség, mint az élet minden területén megélt általános összeütközéstől való félelem.
A KIINDULÓ KÉRDÉSRE VÁLASZOLVA:
Igen, az emberi együttélés egyik természetes jelensége a konfrontáció.
Szerepe az egymásnak feszülő szándékok, vélemények, érdekek, érzelmek energiáinak ütköztetése, melynek során "nyílt lapokkal játszhatunk".
Ősi formája az élelemért, életért, párzásért folytatott küzdelem, melyek a LÉT fenntartását biztosították.
Mai világunk konfrontációi, bár többségükben sokkal szelídebbek, mégis az (Én-) erőt teszik próbára.
Aki nem szerez ilyen tapasztalatot, és az életét miden területén a "MINDENÁRON békét és nyugalmat" elv vezérli, annak a megküzdési képessége, nem tud olyan szintre fejlődni,hogy akár a fent említett
kísérlet során egy embertelen utasításra NEM-et tudjon mondani.
És végül: A konfrontálódást mindenáron elkerülő ember olyan, probléma-mentes világot szeretne maga körül látni, amilyen , egyelőre, ebben a földi valóságban, nem létezik. Az illúzióját megteremthetjük, de az illúziók természetes rendje, hogy széthullanak...
A konfrontálódás témájával érdemes és szükséges foglalkoznunk.
Ha sok van belőle: azért, ha feltűnően kevés, vagy egyáltalán nincs: azért!
A konfrontáció, mint a tisztázás és egyeztetés kultúrált eszköze tanulható és hatékony, erőszakmentes kommunikációs formába öntető.
Ne féljünk tőle!
ELKÖLTÖZTEM!
Írásaimat itt találod: www.endreihorvathagnes.hu
Magamról:
Mindenki számára vannak utak, ahová hívja az élet.
Az én egyik utam az az elkötelezett figyelem és megértési szándék, melyeknek tárgya az emberek cselekedetei mögött megbúvó motiváció. Az a "valami" ami sok esetben beleszól az életünkbe, anélkül, hogy tudnánk róla. Izgalmas, állandó nyitottságot feltételező, folyamatos tökéletesítést kívánó, nagyszerű hivatás.
Megtarthatnám ezeket a tapasztalatokat a terápiás munka keretein belül.
De miért is tenném?
Sokat segíthet egy-egy gondolat, amikor megtalálja a gazdáját. Ezért ezeket a tapasztalatokat, az írás segítségével átadom másoknak.
Örömmel teszem: az írás számomra az egyik legizgalmasabb, legörömtelibb létállapot. Amikor írok, otthon vagyok...
Szakmai bemutatkozó
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése