Szép vagyok! Kívül-belül...?


Mindannyian láttunk átváltoztató show-kat a TV-ben. 
Olyan nagyon ígéretes az a csodával határos átalakulás, igaz?
Rám is hatással van, ez tagadhatatlan... de, ahogy néztem a végeredmény alanyainak boldogságtól-hitetlenkedéstől-kételkedéstől-lelkesedéstől  beszédes arcát és tekintetét, a lottó nyertesek példájára gondoltam.
A lottó nyertesek (felmérések szerint) több, mint 80 százaléka pár éven belül elveszíti a nyereményét és előfordul, hogy rosszabb anyagi helyzetbe kerül, mint előtte.
Hogy miért?
Mert nem tudnak mit kezdeni azzal a lehetőséggel, amit a nyert pénzösszeg kínál nekik.
Azt a működési programot már ismerik, hogy „nincs pénzem”, vagy, hogy „kevés pénzem van” , de nem ismerik azt, hogy „van pénzem, az anyagi lehetőségeim szinte korlátlanok”.
Az előzőben már eligazodnak, utóbbi ismeretlen terület. Nem volt idejük felkészülni sem mentálisan sem érzelmileg arra, hogy teljesen megváltozik az életük.
Visszatérve: néztem az átváltoztatott nők boldogságát, arra gondoltam: Mi lesz velük egy év múlva?
És eszembe jutott egy ismerősöm esete… Nevezzük Elvirának.
Elvira 20 éve súlyfelesleggel küzd, hol lead 10 kg-ot, hol felszed 12-őt, aztán lead 15-öt és felszed 14-et. Legutolsó alkalommal, amikor éppen leadott X kilót nem ismertem meg. Egy gyönyörű, 10 évvel fiatalabb, karcsú hölgyet láttam az iskola bejárati ajtójánál, ahová együtt vittük reggelente a gyermekeinket. Elmentem mellette!!!
Amikor beszédbe elegyedtünk, egy sugárzó, önbizalommal teli, szép nőt láttam; esküszöm irigykedtem. Ilyen vékony még sosem volt; egy modell szépségével vetekedhetett az egész lénye. Egész nap többször is eszembe jutott Elvira és csodálattal néztem fel rá, azért, amit végig csinált, és azért ahogy most kinéz.
Ezután, valahogy elkerültük reggelente egymást, és csak 2 hónap múlva találkoztunk újra.
Újra túlsúlyosan, gyönyörű arcvonásait erősen kipárnázva állt előttem; visszatért a régi Elvira.
Szakmámból adódóan bátrabban lépek át intim zónákat a beszélgetésekben, ki is buggyant belőlem a kérdés, hogy mi történt?
Elvira szomorú tekintettel ezt válaszolta:
"Ági, az nem én voltam. Ha igen, akkor nem tudom, hogy kell úgy élni. A férfiak forogtak utánam az utcán, leszólítottak, ismerkedni akartak. Mentem a járdán, és úgy éreztem magam, mint, akin nincs ruha. A férjem meg elkezdett féltékenykedni. Hát kell ez nekem? Nem."
És ezzel le is zárta, jelezvén, hogy ne akarjam gondolkodásra késztetni, miért is van ez így?
Valójában azóta érik bennem a gondolat, hogy kellene egy olyan programot csinálni, ami "belülről" indul és a külső egyre tökéletesebb megjelenéséhez vezet.
Elgondolkoztam azon, hogy milyen kérdések születtek bennem, amikor az átváltozás show-kat néztem. Ezek:
Tudják ezek a show-alanyok, hogy mi történik velük?
Képesek lesznek ezt otthon, egyedül megismételni ugyanazzal a látványos eredménnyel?
Tisztában vannak azzal, hogy az új külső milyen változásokkal jár az életükben?
És a legfontosabb:
Lelkileg és mentálisan is változtak? Megszűntek a régi állapotot eredményező gátlások, bizonytalanságok, életkörülmények?
Mert, ha nem akkor nagyon rövid időn belül vissza fog rendeződni az életük, és igen: a külsejük is!
Most ezzel azt akarom mondani, hogy belső átalakulás nélkül nem érhető el tartós pozitív változás a külsőben?
Igen, ezt akarom mondani. Húsz éve követem figyelemmel  hivatásomban a belső átalakulások nyomait az emberi külsőn.
Soha nem hittem abban, hogy  a külső szépség elegendő egy boldog élethez. 
De abban sem, hogy a külső nem számít!
Esetek százait láttam, amikor nők,  tagadhatatlan szépségük ellenére csúnyának érezték magukat, és ellenkezőleg: a kor szépség-elvárásaitól igencsak elmaradt hölgyek sugárzó önbizalommal szédítették a másik nemet... Hm...
Mi itt a titok?
Mi más lehetne, mint az, hogy az utóbbiak hitték és tudták, hogy szépek, az előző kategóriába tartozottak pedig nem.
Hogy történhet ez meg??? 
Mi okozza a szép nők önmagukat nyomorító, hamis önképét?
Persze ez már szakmai kérdés, de azt elárulhatom, hogy ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása indított arra, hogy megvalósítsam ezt a  programot, amire szeretettel várok minél több külső-belső szépségre vágyó hölgyet.
Mit tettem a programba?
Azt, hogy én is nő vagyok. Hozzákevertem 20 év, munkámból merített terápiás tapasztalatát. Megfűszereztem kiváló előadók, trénerek, terapeuták további tapasztalatával. 
Ez lett a végeredmény:
"SZÉP VAGYOK! Kívül-belül..." Önismereti Stílus Nap.
Bátrabbaknak: 12 hetes, intenzív transzformációs kurzus. Kívül-belül.
Izgalmas? 
***
Részleteket ezen a két linken találsz:


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

ELKÖLTÖZTEM!

Írásaimat itt találod: www.endreihorvathagnes.hu

Magamról:

Mindenki számára vannak utak, ahová hívja az élet. Az én egyik utam az az elkötelezett figyelem és megértési szándék, melyeknek tárgya az emberek cselekedetei mögött megbúvó motiváció. Az a "valami" ami sok esetben beleszól az életünkbe, anélkül, hogy tudnánk róla. Izgalmas, állandó nyitottságot feltételező, folyamatos tökéletesítést kívánó, nagyszerű hivatás. Megtarthatnám ezeket a tapasztalatokat a terápiás munka keretein belül. De miért is tenném? Sokat segíthet egy-egy gondolat, amikor megtalálja a gazdáját. Ezért ezeket a tapasztalatokat, az írás segítségével átadom másoknak. Örömmel teszem: az írás számomra az egyik legizgalmasabb, legörömtelibb létállapot. Amikor írok, otthon vagyok...

Szakmai bemutatkozó