Pozitív gondolkodás... Miért eredménytelen sok esetben?




Ma már a legtöbb ember  számára ismert az a tudományos kísérletekkel is alátámasztott elmélet, hogy aki a jó dolgok észlelésére hangolja magát azzal többnyire jó dolgok is történnek.

Akkor miért van az, hogy sokan csalódottan számolnak be arról, hogy rengeteg pozitív megerősítést hallgatnak, figyelnek arra, hogy ne beszéljenek negatív dolgokról, vizualizálják a vágyott állapotot,  és mégsem tudják elérni a céljaikat, sőt: az életükben sem változik érdemben semmi.. ?

Miért van az, hogy a legismertebb programozó módszereket nézve azt látjuk, hogy az egyik embernek sikerülnek a programozott tervei, a másiknak nem…

A titok most is ugyanott van, mint minden olyan esetben, amikor nem tudatos tiltásaink, félelmeink, hiedelmeink  szemtelenül beleszólnak az életünkbe.

Képzeljünk el két szobát!
Az egyik egy rendezett, rendszeresen takarított szoba, amit a lakója odafigyeléssel használ, figyel a tárgyak rendjére, kidobja a felesleges dolgokat és  olyan újakat  vásárol helyettük, melyek harmonikusan illeszkednek a szoba  esztétikai igényeihez és hangulatához.

A másik szoba rég nem látott takarítást és rendetlenség uralkodik benne. A tárgyak kuszán és minden szándékosságot nélkülözve helyezkednek el, ettől aztán a hely is szűk, mert a tárgyak összevisszasága elveszi ez életteret.

Most képzeljük el, hogy ebbe a rendetlen és zsúfolt szobába elkezdünk gyönyörű tárgyakat vásárolni.
Csak hozzuk-hozzuk a különféle gyönyörűségeket: egy szép vázát, egy új zongorát, új könyveket, csodálatos szőnyeget. És azt látjuk, hogy a nem csupán nem érvényesülnek a szép  új dolgaink, hanem még  a káosz is fokozódik.

A pozitív gondolkodást is valahogy így kell elképzelni:  a bennünk lévő rendezetlen dolgok, (félelmek, ellenállások, tévhitek stb…) nem hagyják érvényesülni az egyébként pozitív és építő gondolatokat.

Egy pozitív gondolat akkor tud „gyökeret ereszteni” a tudatunkban, ha nem talál egy olyan ellen-parancsot, aminek nagyobb az „ereje”, mint az övé. Amennyiben a pozitív gondolat egy régebben megszületett, stabil és erős  ellen-parancsba ütközik, akkor az ellen-parancs lesz a győztes. Legtöbb esetben nem vagyunk  ellen-parancsaink tudatában;  ezek túlnyomó többségben tudattalanok !

Az is előfordulhat, hogy valaki tudatában van egy gátló programnak, és ezt akarja pozitív programozással megszüntetni.  Példaképpen, aki fél a szerepléstől, elkezdi programozni, hogy „magabiztosan és önbizalommal állok a közönség elé”.  Az ellen-parancsa   7 évesen született meg, amikor az iskolában felszólította a tanító néni, és meg sem tudott mukkanni, mert nem hallotta a kérdést. Mivel akkor a tanító néni rákiabált és kigúnyolta az osztály előtt, megszületett egy védelmi parancs: Szerepelni veszélyes! Ne szerepelj!

Mivel a stresszhelyzet szinte elviselhetetlen a 7 éves gyereknek, a megszületett védelmi parancs nagyon erős.
Csak olyan másik „parancs” ütheti ki, ami MINIMUM ilyen erős érzelmi töltettel rendelkezik!
Másik megoldás amikor  drasztikusan gyengítjük, vagy  még jobb esetben: töröljük az eredeti védelmi parancsot  a sikeres pozitív programozás érdekében.

Érdekes jelenség, hogy gyakran a pozitív programozás már ott megbukik, hogy olyan dolgot szeretnénk magunknak programozni, amit nem is akarunk igazán!

 Hogy miért? Sokszor gondoljuk valamiről, hogy MI akarjuk, pedig valójában egy mintát követünk, ami másé. Vagy azért mert más „kivitelezésében” jónak tűnik, vagy azért, mert ez a tévhitünk..
A fentiek alapján úgy tűnhet, hogy nincs értelme pozitívan gondolkodni.

Pedig nagyon is van!

De tisztában kell lennünk valamivel:  MINDENKI SZÁMÁRA EGYEDI   azoknak a pozitív programoknak, gondolatoknak a listája, ami egy vágyott változáshoz  segíti.
Amint megtaláljuk az ellenparancsainkat, és tisztában vagyunk azzal, hogy mire vágyunk valójában, megtaláljuk a saját listánk eredményt hozó megerősítő programjait és gondolatait.

Meglepően gyorsan, meglepően jó eredményeket fogunk elérni!

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------



WORKSHOP: Január 14.
Ahogy biztosan sikerül: Pozitív programozások
A műhelymunka célja, hogy segítsen összeállítan olyan pozitív programozásokat,  vizualizációs gyakorlatokat,megerősítéseket a jelenlévőknek, melyek valóban eredményt hoznak.
A délután során  elmélet,  technikák és saját élményű gyakorlatok kerülnek sorra. Az igazi munka,  a megvalósítás, otthon vár Rád! 
A nap folyamás egészen új megvilágításba kerülnek számodra fontos kérdések, új nézőpontot kapnak problémák, kérdések, eddigi meggyőződések. 
Mindenki számára kiemelkedő hasznosságú lehet, de, ha  valami komoly változás, változtatás, ön- vagy célmegvalósítás előtt állsz, akkor látványos lendületet és hatékonyságot meríthetsz a műhelymunka során.
Témák:
Hogyan győződj meg arról, hogy „Neked való” dolgot programozol?
Hogyan derítsd fel az „ellen-parancsaidat”?
Mi a neked való programozási csatorna?
Hogyan állítsd össze alkalmazd a pozitív programozásodat?
Hogyan győződhetsz meg arról, hogy hat a programod?

Munkaforma: Előadás, és saját élményű gyakorlatok
Előadó: Horváth Ágnes
http://www.terakademia.hu/rolunk/tanacsadoink/horvath-agnes/
------------------------------------------------------------------------------
Időpont: 2015.   (15 órától 20 óráig)
Helyszín: Budapest, III. kerület Nánási út 2/A TÉRA-stúdió
Jelentkezés ezen a linken: http://goo.gl/8ORxV6

A levélben az alábbi adatokat kell elküldeni:  A tanfolyam neve, amire jelentkezel, (lásd :fent) teljes név, telefonszám. (utóbbi nem kötelező, de javasolt a szervezés megkönnyítése érdekében)
A levélben jelentkezők e-mailben fogják a további részletekről szóló tájékoztatást megkapni. 
Részvételi díj: 8000 Ft
Levélben, előre foglalással: 6000 Ft
Telefonos kapcsolat: +36 20 3835358
Jelentkezési határidő: Január 8.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

ELKÖLTÖZTEM!

Írásaimat itt találod: www.endreihorvathagnes.hu

Magamról:

Mindenki számára vannak utak, ahová hívja az élet. Az én egyik utam az az elkötelezett figyelem és megértési szándék, melyeknek tárgya az emberek cselekedetei mögött megbúvó motiváció. Az a "valami" ami sok esetben beleszól az életünkbe, anélkül, hogy tudnánk róla. Izgalmas, állandó nyitottságot feltételező, folyamatos tökéletesítést kívánó, nagyszerű hivatás. Megtarthatnám ezeket a tapasztalatokat a terápiás munka keretein belül. De miért is tenném? Sokat segíthet egy-egy gondolat, amikor megtalálja a gazdáját. Ezért ezeket a tapasztalatokat, az írás segítségével átadom másoknak. Örömmel teszem: az írás számomra az egyik legizgalmasabb, legörömtelibb létállapot. Amikor írok, otthon vagyok...

Szakmai bemutatkozó