Apa! Most hallgass meg!

3/30/2015 | Írta: |

A Lány látszólag csak a virágokat rendezgette a vázában. Nyugodtan, megfontoltan.
A Lány  a virágokat rendezgette és közben minden mozdulata valamilyen emlékhez vezette. 
Felemelte a fejét.

"Apa! Most hallgass meg! Ezeket el kell mondanom Neked!

Kérlek bocsáss meg nekem! Bocsásd meg azt a sok elmulasztott pillanatot! Bocsásd meg, hogy olyan ritkán kerestelek, hogy nem beszélgettem Veled, csak, ha valamiben segítségre volt szükségem. Bocsásd meg, hogy feladtam, és elfogadtam: már nem tudunk egymásnak igazi dolgokról beszélni, csak a mindennapok sablonos történéseiről. Bocsásd meg, hogy hagytam, és nem voltam erőszakosabb, hogy lássam miért van ez, és megpróbáljak tenni ellene. Kérlek, Apa bocsáss meg, mert így nagyon nehéz élni! Szükségem van Rád!"

A Férfi nem tudott mit mondani. Lehajtott fejjel próbálta az eddig csendben megbúvó, felfedezésre váró érzéseinek a súlyát elviselni. A hirtelen rátörő, elfelejtett képek és elhanyagolt gondolatok  minden porcikájában fájtak, és emésztették a lelkét.

Nézte a lányát, ezt a különleges teremtést, aki az ő életének a folytatása. Aki annyi  mindenben hasonlít rá.  Milyen gyönyörű nő lett a picike lányból. És, ami a lényéből árad…
 „Miért nem mondtam ezt neki soha? Miért nem mondtam neki, hogy milyen szép és értékes ember?  Igen, igen, emlékszem már: Azt hittem nem az a fontos, hogy kimondjuk a dolgokat. Mindig azt hittem,  csak a szándék számít. Azt hittem a szó nem olyan fontos.. Sosem tudtam az érzéseimről beszélni. Istenem, miért nem hagyod, hogy újra kezdjük, amikor már látjuk, hogyan kellett volna!”  

A lány visszatért a virágokhoz, és miközben  rendezgette őket, tovább beszélt.

"Apa! Emlékszel, amikor síeltünk és a két síléced közé fogtál az én két apró sílécemmel, és úgy hoztál le a hegyről? Apa az olyan jó volt! Annyira velem voltál…
Amikor kicsi voltam, annyira együtt voltunk! Emlékszem, ahogy a konyhában altattál nap-mint nap a válladon. A konyhakő minden kockájára emlékszem.  Emlékszem arra a biztonságra, amit éreztem, miközben sétáltál velem fel-alá. Annyira ott voltál nekem!

Apa! Mi változott meg? Én csak azt vettem észre, hogy felnőttem, és nem talállak."

A Férfi szomorúan nézte a lányát, legszívesebben kinyújtotta volna a karját, hogy megsimogassa a az arcát, és letörölje azokat a némán csillogó könnyeket.

Nem kellett erőlködnie, csak úgy folytak belőle a gondolatok:

"Kislányom! Annyira szeretlek! Olyan büszke vagyok Rád! Akárhányszor látlak, öröm tölti el a szívemet, hogy ilyen jó emberré váltál, hogy ilyen gyönyörű és különleges nő lett belőled. 
Azt hiszed én elfelejtettem azt a síelést? Azt hiszed nem emlékszem a szuszogásodra a nyakam körül, a pici karocskáidra a vállamon? Mindenre emlékszem, mert a legszebb pillanataim képzeletbeli albumába raktam ezeket az emlékeket.

Csak tudod, amikor ott volt  a pillanat, hogy elmondhattam volna ezt,  valamiért sosem mertem megtenni.
Már nem is értem miért. 
De igen: már ezt is látom. Azt hittem, nem tudom, hogy kell ezt egy férfinak csinálni. Azt hittem ez a nők dolga. Most már tudom, hogy nem csak a nők dolga. Innen nézve olyan világos minden! De hidd el, hogy mindig csak azt akartam, hogy jobbá válj, hogy meg tudd valósítani az álmaidat! És mindig kétségbe estem, ha elakadtál… És azt gondoltam, hogy megoldásokat vársz tőlem."

A férfi gyötrődött. Tudta, hogy ez nem mentség. Az elmulasztott pillanatokra nincs mentség.
A szeretet útját állni, bármilyen  indok kevés, hogy ne legyen vétek.

A lány folytatta:
"Apa! Tudom, hogy  sokszor nagyon hálátlan voltam. Csak magammal voltam elfoglalva. Eltávolodtam. Tudod ez a serdülőkor mindenkinek nehéz..."

A Lány tekintete megállt az egyik virág gyönyörűségesen tökéletes, lila szirmán, és követte a szirom színeibe öltözött könnycsepp útját.

Most először engedte meg magának a valódi Fájdalmat.. Fájt minden meg nem valósult odabújás és őszinte szó. Égett benne minden apró hazugság, amivel kimentette magát beszélgetésekből és az elmulasztott együttlétek hiánya ott lüktetett a szívében.
A pa-A pa-A pa A pa. 

Alig tudta a gondolatait rendezni, pedig feszítette a vágy, hogy elmondhassa.

"De, Apa amikor már felnőtté váltam, szerettem volna visszatalálni Hozzád. És nem találtam az utat.
Apa, hát nem láttad? Annyiszor szerettem volna odabújni Hozzád, és mesélni Neked. Valahogy, ezekből az odabújásokból józan beszélgetések lettek. Mit hogyan kell szervezni, mit kell csinálni, hogyan kell csinálni. Most, hogy már nekem is gyerekeim vannak, én is rajtakapom magam ezen..."

A Férfi értette. Ahogy azt is értette, hogy nem tudják visszafordítani az idő kerekét és meg nem történtté tenni a dolgokat.

 A Lány, mintha a férfi gondolataira reagált volna, amikor kiszakadt belőle ez a mondat:

"Apa, esküszöm, én nem tudom hol rontottam el! Kérlek segíts, hogy megértsem!"

A Férfi tudta, hogy ebben nem segíthet.
Szíve igaz  és legmélyebb szeretetével azért fohászkodott, hogy a Lány megérezze azt a végtelen hálát, amit azért érzett, hogy  Ő apja lehetett. Szíve  igaz és legmélyebb szeretetével bocsánatot kért a megváltoztathatatlanért.
Mindent átható erővel kívánta, hogy a Lány  is megbocsásson magának.

Tudta, hogy  az apai lényéből  végtelenül áradó szeretet, ami körbefonta a Lányt, meghazudtolva a fizika törvényeit, eljut ehhez a különleges teremtéshez. Nem kellenek már szavak.

A Lány keze megállt egy pillanatra,  miközben apja sírját szépítgette.

"Apa, tudom, hogy itt vagy! Szeretlek."

A Férfi végső öleléssel fénylett Lánya szeretett alakja körül.
A Lány tudta, hogy beszélgettek. Ahogy mindig is vágyott rá.



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

ELKÖLTÖZTEM!

Írásaimat itt találod: www.endreihorvathagnes.hu

Magamról:

Mindenki számára vannak utak, ahová hívja az élet. Az én egyik utam az az elkötelezett figyelem és megértési szándék, melyeknek tárgya az emberek cselekedetei mögött megbúvó motiváció. Az a "valami" ami sok esetben beleszól az életünkbe, anélkül, hogy tudnánk róla. Izgalmas, állandó nyitottságot feltételező, folyamatos tökéletesítést kívánó, nagyszerű hivatás. Megtarthatnám ezeket a tapasztalatokat a terápiás munka keretein belül. De miért is tenném? Sokat segíthet egy-egy gondolat, amikor megtalálja a gazdáját. Ezért ezeket a tapasztalatokat, az írás segítségével átadom másoknak. Örömmel teszem: az írás számomra az egyik legizgalmasabb, legörömtelibb létállapot. Amikor írok, otthon vagyok...

Szakmai bemutatkozó