Endrei-Horváth Ágnes: Segítsünk vagy pusztuljanak?

Vannak a menekültek között rossz szándékú emberek? Biztosan.

Vannak a menekültek között jó szándékú emberek? Biztosan.

Problémát okoznak a menekültek? Tagadhatatlan.

Segíteni kell őket? Vagy el kell üldözni őket, netán eltörölni a föld színéről, ahogy ezt pár, félelemből gyökeredző, vak gyűlöletet szétfröcskölő cikk követeli?

FEKETE vagy FEHÉR

Talán a humán lét egyik legnagyobb ellensége az az emberi jelenség és gyengeség , hogy feketében és fehérben gondolkozunk.

Valaki vagy jó, vagy rossz. Ha jó, akkor nagyon jó. Ha rossz, akkor nagyon rossz, akár "dögöljön is meg".

A kettő közé belátni: ehhez gondolkodni kellene.

Merni kellene beengedni beszűkült, információk áradatában vakon elköteleződő gondolataink mellé újakat. Bátor dolog ez, és ha körül nézek, azt látom , egyre többen teszik. Nem tapadnak le elméleteknél, ideológiáknál, merev szabályokat diktáló vallásoknál, politikai pártoknál.
Biztatóan sokan merik már meglátni az árnyalatokat a fekete és a fehér között és ezzel helyzetek komplexitását is.

Én úgy látom, egyre több a tudat szabadságát vágyó és gyakorló ember.

A szabad ember meri észrevenni, hogy igen, itt a menekültekkel kapcsolatban helyzet van. Nagyon komoly, az egész világot érintő probléma mutatta meg magát egyértelműen, és ugyanilyen egyértelmű, az országok, nemzetek felelőssége. Aki esetleg ki akar bújni a saját felelőssége alól, azt a hárítás energiájával egyenes arányosságú pofon találja meg. Szimpla fizika ez.

De a szabad ember elég bátor ahhoz is, hogy észre merje venni a saját felelősségét is..

Hogy hol búvik ez meg?

Mindenkinél máshol.

Nekem ott bujkált, azon a napon, amikor a mostani hétvégén egy három napos képzésen vettem részt.

Kijöttem szombaton 5 órakor a képzésről, és legnagyobb megdöbbenésemre a férjem kanyarodott elém a kocsijával. Kinyitotta nekem az ajtót és azt kérdezte: "Van kedved velem a Keletibe jönni?"

Először nem is értettem, mert a fejem tele volt a képzésen hallottakkal.

Aztán folytatta:

"Itt hátul vannak az élelmiszerek a csomagtartóban, és vásároltam minden hasznosat , amire szükségük lehet az embereknek ilyen helyzetben."

Aztán popsitörlőről, bébiételről meg műanyag kanalakról beszélt, meg arról, hogy kinder csokikat is vett, hadd örüljenek a gyerekek. Meg arról, hogy ma már kétszer fordult.

Már értettem miről van szó: tehát a menekültekhez megyünk.

Annyira váratlanul ért ez, hogy talán öt percig, talán tizenöt, ki tudja, csak hallgattam. A büszkeség és a boldogság járta át a szívemet, hogy egy ilyen emberrel élek több, mint 30 éve. Megrendültem azon a tényen, hogy én, aki a segítő hivatást képviselem két évtizede, csak cikkek olvasásáig és ezek olvastán kiváltott együttérzésig , posztok megosztásáig jutottam el.

Igen, én csak néztem döbbenettel, hogy mi zajlik, gondolkodtam, hogy cikket kéne írnom, de eszembe sem jutott, hogy megmerítkezzem a valóság kíméletlenségében.

Elborítottak a gondolatok és a könnyek. Meg sem tudtam szólalni, csak némán sírtam. Volt abban a sírásban minden: megrendülés, meghatódottság, a valóság történéseinek a súlya, az eddig olvasott fasiszta felhangú kommentek okozta sokk, és remény.

Arról felesleges írnom, hogy mit tapasztaltunk ott, mert mostanában másról sem lehet olvasni.

De nagy élmény volt a maga fájdalmasságával látni a hús-vér embert, aki gyerekként, nőként, férfiként valósággá tette számomra azt, amit eddig csak fotókon és dokumentum filmeken láthattam.

Még nagyobb élmény volt látni egy csomó, önként szerveződő segítő csoportot, akik ruhákat gyűjtöttek ezeknek az embereknek, főtt étellel látták el őket, gyermek- fürdető sátrat állítottak fel és még arra is gondjuk volt, hogy alkotó és játszó sarkot alakítsanak ki a kicsiknek.

Hogy ezek a kicsik terrorista palánták lettek volna? Hogy az ott veszteglő nép gonosz, és rettegni kell tőlük?

Fekete vagy fehér?

Igen, biztosan volt ott fekete és volt fehér. És ott voltak az árnyalatok. Én ezt láttam..

Segítsünk vagy pusztuljanak?

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

ELKÖLTÖZTEM!

Magamról: