Párbeszéd a virággal



Sétám közben rábukkantam egy gyönyörű rózsára. Vadnövények közül bújt elő, és elgondolkodtam, hogy vajon hányan veszik észre. Ez a vers már ott megszületett.


Elbújtam, hogy megláss engem ezer vad bokor között.
Kiszáradt fűben, betonrepedésben, térdig érő gaz mögött.

Látni tanítalak.

Tudom. 
A gaz  elhúzza tekinteted.
Millió baj és förtelem, 
sikítva üzen neked.
Hallom, ahogy mondod:
„Ne dugd homokba fejed!
Gyere ki a bokrok mögül és látod majd, hogy a világ beteg.
Téged csodáljalak a sok baj között,
mikor harcolni és  tenni kell,
 a rosszat legyőzni és a jónak adni helyet?”

Értelek.
Haragszol, hogy  a világ rossz és az ember érdemtelen.
De látom, ahogy haragod súlya éppen azzá nyomorít,
amit másokban vagy elviselni   képtelen.
Látom, ahogy elgyengít a küzdelem
és haragod erejét mások isszák gátlástalan-szenvtelen.

Nézz ide, kérlek! Csak egy percet adj nekem!

A rosszat látni már jól tudod.
Emésztő képek sodrásában halnak el éltető vágyaid
ahogy a sodrásnak magad erőtlen' átadod.
Nézz, rám most! 
Tanuld meg látni azt, ami bensőd csendjéhez emel.
Könnyebb, ha megérted: A történet, ami  előtted pereg
a benned élő félelemre felel.
A világ az világ. Ezer színe s arca létezik.
A kettéhasadt emberi lét vélt jója és rossza; 
ez biztosnak ígérkezik.

Hiszed igazad és torz  tükréből rakod össze  életed.

De bennem ott van a pillanat, mi a kettő között utat mutat.
Igen, én látni tanítalak.

                                                                                                                   2016 Április 2. LA


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

ELKÖLTÖZTEM!

Írásaimat itt találod: www.endreihorvathagnes.hu

Magamról:

Mindenki számára vannak utak, ahová hívja az élet. Az én egyik utam az az elkötelezett figyelem és megértési szándék, melyeknek tárgya az emberek cselekedetei mögött megbúvó motiváció. Az a "valami" ami sok esetben beleszól az életünkbe, anélkül, hogy tudnánk róla. Izgalmas, állandó nyitottságot feltételező, folyamatos tökéletesítést kívánó, nagyszerű hivatás. Megtarthatnám ezeket a tapasztalatokat a terápiás munka keretein belül. De miért is tenném? Sokat segíthet egy-egy gondolat, amikor megtalálja a gazdáját. Ezért ezeket a tapasztalatokat, az írás segítségével átadom másoknak. Örömmel teszem: az írás számomra az egyik legizgalmasabb, legörömtelibb létállapot. Amikor írok, otthon vagyok...

Szakmai bemutatkozó