Erdőm titkai

7/07/2016 | Írta: |

Napokkal ezelőtt találkoztam egy házaspárral, akiknek pár éve volt az esküvője. Gyönyörű esküvő, gyönyörű szerelem. Sütött belőlük egymás akarása.
Mostanra eltűnt  az akarás a szemükből, helyette ezt láttam: "Nem így gondoltuk..." 


Akarod a napot, a virágot, a fát velem?
Jössz az úton,
ahol benned otthonom meglelem?
Kezem kezeddel összefog; ez szép és egyszerű.
A biztosnak tűnő jövő csupa ígéret és derű. 

De zavaros lesz minden, igaz?
A szerelmi kábulat alatt
kíméletlen-csupaszon tárul fel
a hamis vigasz.
Pedig téged akartalak… 

Mi ez a nyugtalan erő, ami nem tűr a harmóniát? 

Hol van a nap a virág és a fa?
Hol terem a benned-otthon igaza?
Hová szállt el a gyönyörű vágyakozás maga?
A szépség is, arcodról, elmaradt…
Nem látok mást, csak erdőt, hatalmasat. 

Ijesztő a sötét, ami bent tapintható…
Belépnék,
de életem fájdalmai súgják: Ne tedd!
Jobb a majdnem-lét és biztosabb,
mert így élünk, mi emberek. 

Vitába száll bennem a szellem:
„Másképp, másképp is lehet!” 

„Az erdőtől ne félj! Mesél neked.
Anyát, apát, gyermekkori bánatot.
Valódiságot, eredendőt, elvesztett hitet.
Megsúgja a titkos vágyakat
és elmeséli a  félelmes mélységeket." 

Semmi sem biztos itt benn.
Az erdő csendje dermedten feszül.
Nem látok csapást sehol és nincs irány.
Először minden homályba vész ,
védtelen és kiszolgáltatott  lesz a józan ész. 

Pedig nincs más út:
Saját erdőm hangjait csak önmagam lelhetem. 

Más szabályok élnek itt.
Nincs több önámítás, nincs több hazug mosoly.
Felsikít az önvaló, úgy,
ahogy levegőt kap a szabaduló,
börtönét elhagyó fogoly. 

Látom magam, a kintit, a keresőt.
Amint a nagyító üveg mutat
valódit kíméletlenül,
úgy látom meg maszkjaim és korlátaim,
kegyetlen-leplezetlenül. 

Aztán tisztások jönnek, forrással,
és köröttük szikrázó-zöld fű terül.
Napillatú szellő simít.
A nap bőrömön játszik; hagyom. 
Körbenézek. Igen, ezt akarom. 

Megtelik a rét, bukkannak elő Életek.
Sorsom szereplői mind, de fényük másképp vetül.
Itt nem nehéz őket értenem.
Könnyebb megfogni a kereső kezet,
és igazat üzennek a tekintetek. 

Az igazság erdejében vagyok.
Innentől az élet, ott kint, ugyanaz nem lehet.
Ami ott fogad már egészen mást mond ezután.
Erdőm titkai súgnak ezentúl,
utamon bensőm csendes hangja vezet. 

Hamis a szó az erdőn túl,
vibrál az álcázott félelem,
lét a léttel harcolva akarja, hogy jobb legyen.
Él a fény, mégis botladoznak emberek, vakon.
Kinyúló kéz kezet talál, ugyanúgy vakon. 

Pedig kell a másik kéz, nagyon. 

Engem keresel? 

Itt vagyok. 

Akarod a napot a virágot a fát velem?
Jössz az úton, ahol benned otthonom meglelem?
Öleld át az erdőt és a fényt, ami a fákon átragyog
és érezni fogod hogy az erdő minden fájában ott vagyok. 

Aztán gyere be az erdőbe velem.
Elég bátor vagy?

                                                                                                                2016 Július 6. Rovinj

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

ELKÖLTÖZTEM!

Írásaimat itt találod: www.endreihorvathagnes.hu

Magamról:

Mindenki számára vannak utak, ahová hívja az élet. Az én egyik utam az az elkötelezett figyelem és megértési szándék, melyeknek tárgya az emberek cselekedetei mögött megbúvó motiváció. Az a "valami" ami sok esetben beleszól az életünkbe, anélkül, hogy tudnánk róla. Izgalmas, állandó nyitottságot feltételező, folyamatos tökéletesítést kívánó, nagyszerű hivatás. Megtarthatnám ezeket a tapasztalatokat a terápiás munka keretein belül. De miért is tenném? Sokat segíthet egy-egy gondolat, amikor megtalálja a gazdáját. Ezért ezeket a tapasztalatokat, az írás segítségével átadom másoknak. Örömmel teszem: az írás számomra az egyik legizgalmasabb, legörömtelibb létállapot. Amikor írok, otthon vagyok...

Szakmai bemutatkozó