Így nem kellesz nekem!
12/07/2014
| Írta:
Unknown
|
A Férfi arcára tanácstalan gyötrődés ült , tekintetét
jártatva az éttermi abroszon , pár másodpercig habozott, mielőtt elhagyták a
száját a szavak:
-Mondd ki végre, hogy így nem kellek neked!
A Nő mintha várta volna ezt a mondatot. Két másodperc…
egy…kettő… Ezalatt olyan sebességgel, ahogy csak a gondolat tud száguldani,
átsuhantak a fején mondatok : „Mondd ki! Meg kell próbálnod milyen az íze! Soha
nem tudod, meg, ha mindig csak messziről kísért. Valamiért kísért. Annyira,
hogy az Ő szavaival rád is kiáltott. „
Valahonnan távolról hallotta a saját hangját, ahogy kimondta:
- Így nem kellesz nekem!
A Férfi tekintetében egyszerre villant meg a
fájdalom és a megkönnyebbülés. „Tehát mégis így van. Igaz.”
A Nő zavartan vizsgálgatta a leveseskanál
szabálytalan fényjátékát, és közben azt érezte, hogy az egész egy
színházi próba. Mit jelent az, hogy „Így nem kellesz nekem!” ? Nem érezte a
mondat valódi ízét. "Mi nem kell nekem?
Mi az az „így?.... És...ki nem kell kinek?"
Csak egy dologban volt biztos: Ez a mondat képes arra, hogy
szétválassza őket, anélkül, hogy tudnák,
mit is akartak igazán mondani egymásnak. Anélkül, hogy tudnák, mire is vágynak valójában. Vajon miért olyan nehéz ezt tisztán látni?
Mi az a félelmetes dolog, ami nem engedi őket látni ?
Mi az a félelmetes dolog, ami nem engedi őket látni ?
Mély szomorúság telepedett rájuk, amiben nem volt helye
szavaknak.
Fizettek, felálltak és velük távozott a mondat minden bánata és esélye.
Évekkel később a Pincér felismerte a Férfit ugyanannál az
asztalnál, egy másik Nő társaságában. Olyan érzése volt, mintha nem csak a Férfi lenne számára ismerős, hanem az
egész helyzet. Ahogy itt ülnek… ahogy egymásra néznek.
Hirtelen, és teljesen
valószerűtlenül egy hang szólalt meg a fejében: „Így nem kellesz nekem!”
Zavarodottan tette le a kezéből a használt Coca-Colás poharakkal teli tálcát
a pultra.
Olyan érzése volt, mintha ez a mondat itt maradt volna a múltból. Mintha a Mondat
még ma is panaszosan lebegne az asztal körül, és azt mondaná a Férfinak és
a Nőnek:
Hát nem érted? Én vagyok a Megértéshez Vezető Mondat!
Megmutattam magam neked, hogy megérthesd magad. Én vezetlek el oda, ahol az
Igaz Kérdések és Igaz Válaszok vannak. Ha egyből az Igaz Kérdést kaptad volna, megrémültél
volna és nem tudtál volna vele mit kezdeni. Én vagyok az a Mondat, ami mutatja
az utat, de te zsebre tettél, mielőtt megnézted volna mit akarok üzenni neked. Látom, hogy változnak az asztalnál ülők, de én
még mindig itt vagyok, mert nem léptél be az Igaz Kérdések és Igaz Válaszok birodalmába. Tudod: bárki
ülhet az asztalnál, veled szemben… Amíg nem találtad meg az Igaz Kérdéseidet és
az Igaz Válaszaidat, mindig úgy fogod érezni, hogy itt vagyok veled. Amíg el
nem végeztem a dolgom.”
A Pincér rémülten hallgatta a Mondat monológját.
Reszketett a keze, amikor az új, tiszta poharakkal megpakolt
tálcát leemelte kiszolgálópultról.
Lopva körül nézett, hogy meggyőződjön róla: más nem hallotta a Hangot. Ahogy elindult a
tálcával, neki ütközött az ételes kollégának, aki ráförmedt:
-Figyelj magad elé, haver! Úgy nézel ki, mint, aki szellemet lát!
Ebben a pillanatban belépett az ajtón egy magas, csinos,
fekete hajú Nő. Felragyogott a szeme, amikor meglátta a Pincért. A Pincér egy
pillanatra megdermedt, amikor megpillantotta Őt.
Az ő szeretett felesége! Már éppen indult felé, amikor
mindent háttérbe szorítva, elmosódott körvonalú kép villant fel, alig egy
méterrel előtte.
Magas, csinos, fekete hajú feleségéből kilépett egy másik Nő.
Nagyon hasonlított a szeretett Nőhöz, mégis teljesen más volt. Fáradt volt és
szomorú, haja megfakult, és a tekintetéből eltűnt a ragyogás.
Az árny-alak erőtlenül felé nyújtotta a karját, és ezt
suttogta: „Mondd ki, hogy így nem kellek neked!”
A Pincér hátrahőkölt a vízió láttán, s a poharak,
lélekfagyasztó lassúsággal, némán és
súlytalanul hullottak a földre.
Olyan sebességgel, ahogy csak a gondolat tud száguldani,
villantak fel előző feleségeinek arcai.
Eszter; a barna hajú hallgatag, Zsóka; az eleven, cserfes, és Hanna az örök álmodozó. Mind kinyújtott
kézzel álltak és halk hangon, egyszerre
kérdezték: Miért nem kellettem így neked?
A pincér időn-téren kívül lebegve meredt az időn-téren kívül álló képre.
„Miért nem kellettem így neked? …. Miért nem kellettem így
neked?... Miért nem kellettem így neked?...” A visszhang kegyetlensége
elviselhetetlen volt.
-Nem tudom!! Nem tudom, miért nem kellettetek nekem!
Egyszerűen megtörtént! - Ordította belül a saját hangja.
-Mit akartok? Éppen most, amikor a legboldogabb vagyok. Mit
akartok?!
Egyszerre eltűntek a képek és a hangok. A felesége rémülten
nézett rá, szépséges fekete haja újra valóságosan csillogott, tekintetéből
szeretet és aggódás áradt.
-Mi történt, drágám? Jól vagy? Olyan sápadt és ijedt az
arcod!
A Pincér, eszmélve, elkezdte szedegetni a földről a poharak
darabjait, és hagyta, hogy felesége segítsen neki.
Ahogy felpillantott, ezt suttogta:
-Köszönöm! Úgy szeretlek! Ugye mindig ilyen maradsz, mint
most?
Felesége tekintetén átsuhant a tétova Megérzés, amint
ránézett és zavartan elmosolyodott.
A Pincér, ahogy a földről szedegette az üvegdarabkákat,
odapillantott az asztalhoz, ahonnan elindult felé a Mondat.
A Mondat ott lebegett a Nő és a Férfi között.
A Pincér megértette: csak idő kérdése, hogy a Mondat számára
is jelezzen.
Ahogy az új tálcára rárakta az új poharakat, önkéntelenül
bukkantak elő belőle a szavak.
„Bocsássatok meg, Eszter, Zsóka, Hanna, hogy nem kerestem az
Igaz Kérdésemet és az Igaz Válaszomat! Akkor még nem értettem, hogy a Mondat csak
a félelmeimhez vezet el. Akkor még azt hittem, hogy a Mondat maga
a valóság.”
Egy puha érintés és egy kérdés hívta vissza az étterem falai
közé:
-Hol jársz édesem? Halihóóóó!
A pincér legszívesebben ezt mondta volna gyönyörű
feleségének:
„Egy Mondattal volt
találkozóm, ami hosszú éveken át irányította az életemet, anélkül, hogy ezt
tudtam volna. Egy Mondat segített ráébrednem, hogy meg kell még találnom az
Igaz Kérdéseimet és az Igaz Válaszaimat. És meg fogom keresni őket. …Mert nem
akarlak elveszíteni Téged!”
De tudta, hogy ezt most nem értené meg a Nő, akit úgy szeret.
És tudta: nem is ez a fontos.
Az Igaz Kérdés és az Igaz Válasz a fontos.
ELKÖLTÖZTEM!
Írásaimat itt találod: www.endreihorvathagnes.hu
Magamról:
Mindenki számára vannak utak, ahová hívja az élet.
Az én egyik utam az az elkötelezett figyelem és megértési szándék, melyeknek tárgya az emberek cselekedetei mögött megbúvó motiváció. Az a "valami" ami sok esetben beleszól az életünkbe, anélkül, hogy tudnánk róla. Izgalmas, állandó nyitottságot feltételező, folyamatos tökéletesítést kívánó, nagyszerű hivatás.
Megtarthatnám ezeket a tapasztalatokat a terápiás munka keretein belül.
De miért is tenném?
Sokat segíthet egy-egy gondolat, amikor megtalálja a gazdáját. Ezért ezeket a tapasztalatokat, az írás segítségével átadom másoknak.
Örömmel teszem: az írás számomra az egyik legizgalmasabb, legörömtelibb létállapot. Amikor írok, otthon vagyok...
Szakmai bemutatkozó
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
VálaszTörlés