Endrei-Horváth Ágnes: Így nem kellesz nekem!

A Férfi arcára tanácstalan gyötrődés ült , tekintetét jártatva az éttermi abroszon , pár másodpercig habozott, mielőtt elhagyták a száját a szavak:

-Mondd ki végre, hogy így nem kellek neked!

A Nő mintha várta volna ezt a mondatot. Két másodperc… egy…kettő… Ezalatt olyan sebességgel, ahogy csak a gondolat tud száguldani, átsuhantak a fején mondatok : „Mondd ki! Meg kell próbálnod milyen az íze! Soha nem tudod, meg, ha mindig csak messziről kísért. Valamiért kísért. Annyira, hogy az Ő szavaival rád is kiáltott. „

Valahonnan távolról hallotta a saját hangját, ahogy kimondta:

- Így nem kellesz nekem!

A Férfi tekintetében egyszerre villant meg a fájdalom és a megkönnyebbülés. „Tehát mégis így van. Igaz.”

A Nő zavartan vizsgálgatta a leveseskanál szabálytalan fényjátékát, és közben azt érezte, hogy az egész egy színházi próba. Mit jelent az, hogy „Így nem kellesz nekem!” ? Nem érezte a mondat valódi ízét. "Mi nem kell nekem? Mi az az „így?.... És...ki nem kell kinek?"

Csak egy dologban volt biztos: Ez a mondat képes arra, hogy szétválassza őket, anélkül, hogy tudnák, mit is akartak igazán mondani egymásnak. Anélkül, hogy tudnák, mire is vágynak valójában. Vajon miért olyan nehéz ezt tisztán látni?
Mi az a félelmetes dolog, ami nem engedi őket látni ?

Mély szomorúság telepedett rájuk, amiben nem volt helye szavaknak.

Fizettek, felálltak és velük távozott a mondat minden bánata és esélye.

Évekkel később a Pincér felismerte a Férfit ugyanannál az asztalnál, egy másik Nő társaságában. Olyan érzése volt, mintha nem csak a Férfi lenne számára ismerős, hanem az egész helyzet. Ahogy itt ülnek… ahogy egymásra néznek.

Hirtelen, és teljesen valószerűtlenül egy hang szólalt meg a fejében: „Így nem kellesz nekem!”

Zavarodottan tette le a kezéből a használt Coca-Colás poharakkal teli tálcát a pultra.

Olyan érzése volt, mintha ez a mondat itt maradt volna a múltból. Mintha a Mondat még ma is panaszosan lebegne az asztal körül, és azt mondaná a Férfinak és a Nőnek:

Hát nem érted? Én vagyok a Megértéshez Vezető Mondat! Megmutattam magam neked, hogy megérthesd magad. Én vezetlek el oda, ahol az Igaz Kérdések és Igaz Válaszok vannak. Ha egyből az Igaz Kérdést kaptad volna, megrémültél volna és nem tudtál volna vele mit kezdeni. Én vagyok az a Mondat, ami mutatja az utat, de te zsebre tettél, mielőtt megnézted volna mit akarok üzenni neked. Látom, hogy változnak az asztalnál ülők, de én még mindig itt vagyok, mert nem léptél be az Igaz Kérdések és Igaz Válaszok birodalmába. Tudod: bárki ülhet az asztalnál, veled szemben… Amíg nem találtad meg az Igaz Kérdéseidet és az Igaz Válaszaidat, mindig úgy fogod érezni, hogy itt vagyok veled. Amíg el nem végeztem a dolgom.”

A Pincér rémülten hallgatta a Mondat monológját.

Reszketett a keze, amikor az új, tiszta poharakkal megpakolt tálcát leemelte kiszolgálópultról.

Lopva körül nézett, hogy meggyőződjön róla: más nem hallotta a Hangot. Ahogy elindult a tálcával, neki ütközött az ételes kollégának, aki ráförmedt:

-Figyelj magad elé, haver! Úgy nézel ki, mint, aki szellemet lát!

Ebben a pillanatban belépett az ajtón egy magas, csinos, fekete hajú Nő. Felragyogott a szeme, amikor meglátta a Pincért. A Pincér egy pillanatra megdermedt, amikor megpillantotta Őt.

Az ő szeretett felesége! Már éppen indult felé, amikor mindent háttérbe szorítva, elmosódott körvonalú kép villant fel, alig egy méterrel előtte.

Magas, csinos, fekete hajú feleségéből kilépett egy másik Nő. Nagyon hasonlított a szeretett Nőhöz, mégis teljesen más volt. Fáradt volt és szomorú, haja megfakult, és a tekintetéből eltűnt a ragyogás.

Az árny-alak erőtlenül felé nyújtotta a karját, és ezt suttogta: „Mondd ki, hogy így nem kellek neked!”

A Pincér hátrahőkölt a vízió láttán, s a poharak, lélekfagyasztó lassúsággal, némán és súlytalanul hullottak a földre.

Olyan sebességgel, ahogy csak a gondolat tud száguldani, villantak fel előző feleségeinek arcai.

Eszter; a barna hajú hallgatag, Zsóka; az eleven, cserfes, és Hanna az örök álmodozó. Mind kinyújtott kézzel álltak és halk hangon, egyszerre kérdezték: Miért nem kellettem így neked?

A pincér időn-téren kívül lebegve meredt az időn-téren kívül álló képre.

„Miért nem kellettem így neked? …. Miért nem kellettem így neked?... Miért nem kellettem így neked?...” A visszhang kegyetlensége elviselhetetlen volt.

-Nem tudom!! Nem tudom, miért nem kellettetek nekem! Egyszerűen megtörtént! - Ordította belül a saját hangja.

-Mit akartok? Éppen most, amikor a legboldogabb vagyok. Mit akartok?!

Egyszerre eltűntek a képek és a hangok. A felesége rémülten nézett rá, szépséges fekete haja újra valóságosan csillogott, tekintetéből szeretet és aggódás áradt.

-Mi történt, drágám? Jól vagy? Olyan sápadt és ijedt az arcod!

A Pincér, eszmélve, elkezdte szedegetni a földről a poharak darabjait, és hagyta, hogy felesége segítsen neki.

Ahogy felpillantott, ezt suttogta:

-Köszönöm! Úgy szeretlek! Ugye mindig ilyen maradsz, mint most?

Felesége tekintetén átsuhant a tétova Megérzés, amint ránézett és zavartan elmosolyodott.

A Pincér, ahogy a földről szedegette az üvegdarabkákat, odapillantott az asztalhoz, ahonnan elindult felé a Mondat.

A Mondat ott lebegett a Nő és a Férfi között.

A Pincér megértette: csak idő kérdése, hogy a Mondat számára is jelezzen.

Ahogy az új tálcára rárakta az új poharakat, önkéntelenül bukkantak elő belőle a szavak.

„Bocsássatok meg, Eszter, Zsóka, Hanna, hogy nem kerestem az Igaz Kérdésemet és az Igaz Válaszomat! Akkor még nem értettem, hogy a Mondat csak a félelmeimhez vezet el. Akkor még azt hittem, hogy a Mondat maga a valóság.”

Egy puha érintés és egy kérdés hívta vissza az étterem falai közé:

-Hol jársz édesem? Halihóóóó!

A pincér legszívesebben ezt mondta volna gyönyörű feleségének:

„Egy Mondattal volt találkozóm, ami hosszú éveken át irányította az életemet, anélkül, hogy ezt tudtam volna. Egy Mondat segített ráébrednem, hogy meg kell még találnom az Igaz Kérdéseimet és az Igaz Válaszaimat. És meg fogom keresni őket. …Mert nem akarlak elveszíteni Téged!”

De tudta, hogy ezt most nem értené meg a Nő, akit úgy szeret.

És tudta: nem is ez a fontos.

Az Igaz Kérdés és az Igaz Válasz a fontos.

Így nem kellesz nekem!

1 megjegyzés:

ELKÖLTÖZTEM!

Magamról: