Endrei-Horváth Ágnes: És, ha a másik nem akarja a jót?

2.rész

A Pygmalion effektus mottója: Változtasd meg a fejedben lévő képet a másikról és Ő meg fog változni.

Egyik legkedvesebb barátnőm hosszú évek óta súlyos depresszióval küzd. Soha eszembe sem jutott, hogy nem fog ebből kijönni. Mindig úgy beszéltem vele, mintha már gyógyult lett volna. Húztam. Akartam helyette a gyógyulást. Meg tudom mondani, melyik volt az a pillanat, amikor megértettem: ne tegyem! Pygmalion ide kevés. Nagyobb hatalom van itt, amivel szemben nincs esély. Ő nem akarja a sugárzó lényéhez méltó állapotot. „Ne akard, hogy nekem jobb legyen, mert annyit kellene változnom, hogy ehhez nincs erőm."

A dolog azért nem ennyire lehetetlen, mint ahogy a fenti példa sugallja. Mégis érdemes ennek a motivációs technikának ezt az aspektusát is megnézni.

A első rész (Pygmalion effektus és a valóság) egyik legfontosabb üzenete az volt, hogy a Pygmalion hatás akkor működik jól, ha figyelünk. Ha jól figyelünk. Ha valóban azt akarjuk felfedezni a másikban, függetlenül a zsigeri elvárásainktól, hogy milyen is ő valójában? Milyen anyagból gyúrták, milyen valódi vágyai, képességei és késztetései vannak? Milyen fizikai, lelki kondícióban van? Hol vannak a valódi határai és korlátai? ( Megjegyzem, már ekkor többet tettünk, mint, amire az emberek többsége általában hajlandó!)

A képességek és korlátok adják meg azt a földi „programcsomagot” és az irányt mely mentén egy élet kibontható. Jól vagy rosszul. Aki jól csinálja, az a képességeit bontja ki, aki kevésbé jól, az inkább a korlátait fogja érezni.

Különösen fontos ezt szem előtt tartani, ha gyermekekről van szó, hiszen mi adtuk nekik az életet, és komoly szerepünk van abban, hogy ki is bonthassák a csomagot, amit hoztak. Nagy a szülők felelőssége, mert az utódok korlátainak jelentős részét, anyák, apák, nagyszülők, termelik ki. Anélkül, hogy ennek tudatában lennének! (Lásd:" Generációs program-minták” című cikk.)

Szóval, azt már tudjuk, hogy jól kell figyelni.

Tegyük fel: megértjük ennek a fontosságát, szeretettel és türelmesen figyelünk, hol van az a gyengébb pont, ahol a másiknak arra van szüksége, hogy emeljék.

Gyermekek esetében ez már biztos siker, mert, ha egy szülő képes erre, akkor a legtöbbet adja a gyermekének, amit csak adhat: a kibontakozás szabadságát. És a gyermek, ha érzi, hogy nyitva az ajtó, él is a lehetőségeivel, hálásan elfogadja ezt a szelíden támogató energiát, ami abban segíti hogy megvalósítsa teremtésének programját.

Felnőttek esetében a történet kicsit más!

Itt már kész anyaggal dolgozunk. A mai felnőttek túlnyomó többsége sok szempontból nem a saját programcsomagját bontogatja. Azt próbálja bontogatni kínnal-keservvel, amit a magáénak VÉL. A leggyakrabban átvett programok, nyilvánvalóan a szülői illetve generációs programok. De az is lehet, hogy nem a szülői minta a legnagyobb gond, hanem egyszerűen saját magát nem volt alkalma „megtalálni” gyermekként az illetőnek, értő odafigyelés hiányában. Ilyenkor másolni szoktunk: barátot, híres embert, gazdag embert, ki-mit...

Természetesen ebben az esetben is kiválóan működhet a Pygmalion-effektus motiváló-emelő hatása, de tisztában kell lennünk a „terep” nehezítettségével.

Ha a legjobb barátunk évek óta vergődik bénító letargia fogságában, miközben nyilvánvalóan kimagasló zenei tehetség, akkor valóban sokat segíthet, ha a szerepéből kizökkentve egyszer csak úgy kezdünk vele bánni, mintha már sikeres zenész lenne.

De ne lepődjünk meg azon a változaton sem, ha a gyermekek változásra való fogékonyságával ellentétben, a barátunk „tiltakozik”. Nem nyíltan, dehogy! Csak lemondja az ígéretes lehetőségeket, abbahagyja az egyébként nagyon eredményes terápiát, amibe belekezdett , elfelejti beszedni az elképesztően jó hatású homeopátiás szert, stb…

A „kész anyag” nehezebben változik. Van, amikor képtelen.

Szóval, még, ha jól is mérjük fel… Vajon akarja ezt a számára nyilvánvalóan jót hozó változást a másik?

Van úgy, hogy valóban a szeretet szemével felmérve, a másikat a kiteljesedése irányában húznánk, de ő nem kér ebből. Valamiért ezt a számára beszűkültebb, változást kerülő, néha önromboló, destruktív állapotot választja. Félelemből, hiedelem-irányítottság miatt… ki tudja? Ezt választja, és nem kell neki az általunk kínált jobb.

Hát, kérem, a szabad akaratot komolyan kell vennünk. Valamiért a Teremtő beletette a földi élet projektjébe.

És vajon honnan fogjuk tudni, hogy erről van szó?

Ismét jól kell figyelnünk. Rá kell figyelnünk, és nem arra, amit mi szeretnénk számára. És akkor észre fogjuk venni. Fájni fog. Minél közelebb áll hozzánk valaki annál jobban. De tudnunk kell, hogy van ilyen.

Minél inkább tisztában vagyunk azzal, hogy a Pygmalion-effektus egy kiváló lehetőség, amivel vagy élnek embertársaink vagy nem, annál komolyabb esélyünk van a sikerre. Ha nem tesszük rá az akarás nyomását, sokkal nagyobb valószínűséggel működik.

És ne feledjük: Gyermekek esetében az alkalmazása kötelező! :)

Első rész itt: Pygmalion effektus és a valóság

Javasolt cikk: Tudattalan nevelési programok

És, ha a másik nem akarja a jót?

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

ELKÖLTÖZTEM!

Magamról: